Hogyan változtak az uniós ingatlanárak az elmúlt 11 évben?

Lakások, házak, sorházak, villák, apartmanok. Mennyit változott az áruk az Európai Unión belül az elmúlt 11 évben?

Kezdjük az elejétől, 2010-től. 2010 első negyedévétől 2011 második negyedévéig az Eurostat az ingatlanárak enyhe növekedését regisztrálta az EU-ban és az euróövezetben. Az árak csökkenése 2013-ban, konkrétan az első negyedévében következett be, és 2014-ig az árak nagyjából stabilak maradtak. A növekedés csak 2015 elején következett be, amikor az ingatlanárak meredeken emelkedtek, és tovább emelkednek. 

 

 

Ami a HPI (House Price Index) éves növekedési ütemét illeti az euróövezetben, 2021 harmadik negyedévében a legmagasabb csúcsot érte el (+ 8,8 %). Az EU-ban pedig +9,2%-ot ért el a HPI növekedési üteme – 2021 harmadik negyedévében.

2016 éd 2019 között, tehát 3 évvel a Covid-19 világjárvány kitörése előtt, a HPI éves növekedési üteme az euróövezetben és az EU-ban viszonylag stabil volt (+3,7% és 5,0% között). Azonban 2020 első negyedévétől a HPI növekedési üteme az euróövezetben és az EU-ban +5,0 % a +9,2 % közötti növekedést mutatott. Ilyen növekedést legutóbb 2007-ben regisztráltak.

Hogy állnak az egyes EU-tagállamok?

Az Európai Unió valamennyi tagállamából rendelkezésre álló információk szerint 2021 harmadik negyedévében éves szinten emelkedtek az ingatlanárak, amelyek az államok felében meghaladták 10%-ot. Csehországban például +22%-os növekedést regisztráltak.

A "szerencsések" közé tartozik például Olaszország és Spanyolország, amelyek az egyik legalacsonyabb éves áremelkedéssel büszkélkedhetnek, mégpedig +4,2%-kal.

Az előző negyedévhez képest minden tagállamban emelkedtek az árak. A legalacsonyabb növekedést Romániában (+0,1%), Finnországban (+0,2%) és Dániában (+0,3%) regisztrálták. És ismét a legnagyobb növekedést produkáló rekorderek között Csehországot (+ 7,3%) találjuk ezt követi Hollandia (+5,9%), Litvánia (+5,4%) és Írország (+5,1%).

Az ingatlan- és bérleti árak hosszú távú trendjei

Ha a 2010-től 2021 harmadik negyedévéig tartó időszakot nézzük, azt látjuk, hogy az EU-n belül a bérleti díjak 16%-kal, az ingatlanárak pedig 38,7%-kal emelkedtek.

De az árkülönbség nem mindig volt olyan jelentős. 2010 és 2011 között a bérleti díjak és az ingatlanárak ugyanezt a tendenciát követték. A fordulópont 2011 második negyedévében következett be, amikor az ingatlanárak meredeken estek. A bérleti díjak továbbra is stabil növekedési trendet követnek, de az ingatlanárak a vizsgált időszakban jelentősen ingadoznak, és a már említett 2015-ös gyors emelkedés óta az ingatlanárak sokkal gyorsabban repülnek felfelé, mint a bérleti díjak.

Az infláció és hatása az ingatlanárakra

Csökkenő trend (negatív éves változási ráta) 2010-2014-ben azt a tényt tükrözi, hogy az euróövezet ingatlanárai az inflációnál kisebb mértékben csökkentek vagy emelkedtek. 2015-ben az ingatlanárak az inflációt meghaladó mértékben kezdtek emelkedni, 2016 óta pedig az ingatlanárak 3,0%-kal, 4,7%-kal magasabban emelkedtek, mint az infláció önmagában.

Az EU 25-26 tagországában az ingatlanárak 2016 és 2020 között minden évben az inflációt meghaladó mértékben emelkedtek. A legnagyobb eltérést 2020-ban az ingatlanárak éves változása és az éves infláció között Luxemburgban (+ 13,8%), Portugáliában (+ 7,7 %), Horvátországban (+ 7,3 %) és Szlovákiában regisztrálták. (+ 7,2 %), valamint Németországban és Lengyelországban (+ 7,1 %).

Keressen ingatlanokat azokban az országokban, ahol a legalacsonyabb az áremelkedés

Ideje a spanyol vagy az olasz ingatlanok közül válogatni, ahol kedvezőbb ajánlatokat találhat a tenger közelében.

Ingatlan ajánlat Spanyolországban

Ingatlan ajánlat Olaszországban

Aktuális ingyenes külföldi ingatlan ajánlatok és újdonságok a saját e-mail címemre:

Figyelmükbe ajánljuk | Az egész világból több mint 6000 ingatlan kínálunk. Teljes kínálat

Aktuális ingyenes külföldi ingatlan ajánlatok és újdonságok a saját e-mail címemre: