Biztató számok a nyári turisztikai szezonból Tirolban

Könyörtelen bezárások, zárt határok, mozgáskorlátozások. A Covid-19 világjárvány által kiváltott válság az egész világot érintette, és jelentős hatással volt a turizmusra is. Most pedig nézzük meg, hogyan befolyásolta mindez az ausztriai Tirol nyári szezonjának statisztikáit.

2020-hoz képest a 2021-es nyári szezonban (májustól októberig) 27,5%-kal (több mint 4,3 millió vendégéjszakával) nőtt a szállások száma, és a Tirolba érkezők száma pedig akár 30,5%-kal (több mint 1,2 millió érkezéssel). Ezt az összehasonlítást azonban befolyásolja, hogy a tavaly nyári szezont elsősorban a járványügyi intézkedések befolyásolták, különösen az elején és a végén.

Ha összevetjük a számokat a 2019-es, azaz a járvány kitörése előtti évvel, azt tapasztaljuk, hogy az idei tiroli látogatás lemarad a 2019-es évtől, azonban nem jelentős mértékben. Érdekes követni a látogatások időbeli fejlődési trendjét is. 2021 nyarán az összes érkezések 20,2%-kal voltak alacsonyabbak, mint 2019-ben. Ha azonban összehasonlítjuk az egyes hónapokat, akkor viszont 2021 augusztusában 608 337-tel többen látogattak el Tirolban, mint két éve augusztusban.

Az idei szezonban - szeptemberben és októberben is magasabb számokat regisztráltak a statisztikák. A 2021-es nyári szezon második része tehát még sikeresebb volt, mint 2019-ben. Az összességében mintegy ötödével járó csökkenést a koronavírus tavaszi harmadik hullámával kapcsolatos intézkedések okozták. Idén gyakorlatilag május közepén kezdődött a turisztikai szezon. Minden kiránduló az időnként elhamarkodott intézkedések tapasztalataiból indult ki, és természetesen tétovázott, vajon érdemes-e elutaznia valahova, ha a szigorodó szabályok melletti nyaralásról való visszatérés a tét.

Kismértékben nőtt az eltöltött éjszakák száma is. 2019-ben az átlagos tartózkodási idő 3,6 nap volt, 2020-ban 4,1 nap, ebben a szezonban pedig 4 napot töltöttek Tirolban az emberek.

Minden nehézség ellenére az elmúlt turisztikai szezon hosszútávon a jobb átlagba sorolható. Ez is biztató hír azon ingatlantulajdonosok számára, akik rövid távú turisztikai bérbeadásra kínálják az ingatlanjaikat.



» Ingatlan ajánlat Ausztriában

Aktuális ingyenes külföldi ingatlan ajánlatok és újdonságok a saját e-mail címemre:

Figyelmükbe ajánljuk | Az egész világból több mint 6000 ingatlan kínálunk. Teljes kínálat

Aktuális ingyenes külföldi ingatlan ajánlatok és újdonságok a saját e-mail címemre: